"Nyitott porták"

Pályázati azonosító: CSSP-TARGYALKOTO-SZ-2024-0036

Támogatás összege: 500.000 Ft 

Tartalma:

A támogatás nagy segítséget jelentett az egyesület alkotó tevékenységeinek megvalósításában. 2024 júliusától 2025. augusztus végéig számtalan kézműves foglalkozást szerveztünk, tartottunk gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Egyesületünk tagjai nagyon fontosnak tartják kultúránk, értékeink, hagyományaink ápolását, átadását, a különböző kézműves és kreatív technikák megismertetését. A projekt segítségével több sikeres programot tudhatunk magunk mögött, amelyek során nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekek kreativitásának, fantáziájának, kézügyességének fejlesztésén, a kézművesség, a népi kismesterségek népszerűsítésén, a hagyományőrzésen kívül a környezettudatosságra való nevelésre is. Tagjaink foglalkoznak a modern és a hagyományos technikákkal egyaránt. Rendszeres szabadidős tevékenységet biztosítottunk a helyi és környékbeli gyerekeknek, felnőtteknek. A kézműves hagyományok tovább-örökítéséhez kapcsolódva foglalkozásokat, bemutatókat szerveztünk. "Nyitott porták" című projektünk keretében megismerkedhettek 1-1 mesterséggel az érdeklődők, betekinthettek a munkafolyamatokba, és saját alkotásokat hoztak létre. A rendszeresen megvalósuló programok mellett szakkörökre került sor, 1-1 nagyobb rendezvény keretén belül is népszerűsítettük a kézműves tevékenységeket. Ilyen volt például a Nyárzáró Csipketalálkozó Hövejen. Ahol többféle technikát kipróbálhattak az érdeklődők. Az újrahasznosítás, hagyományos és modern technikák között a gyerekek és felnőttek is találtak számukra tetsző alkotó tevékenységeket. Volt üvegdíszítés, festés, fa- és papírmunkák, hímzés, mézeskalács díszítés is. A mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások alkalmain minden korosztályból részt vettek. A különböző technikák megismertetése során célunk volt a gyerekek kompetenciáinak fejlesztése, a biztonságos eszközhasználat, az anyagok tulajdonságainak ismerete, a szabadidő hasznos eltöltése, szép és értékes alkotások létrehozása. Nagy hangsúlyt fektettünk a népi kismesterségek megismertetésére. 

A projekt célja és eredményei nem módosultak, mindent a terveknek megfelelően - arányosítva a támogatás összegéhez - valósítottunk meg. A legfontosabb eredmények között tartjuk számon az év során megvalósuló számtalan alkotó foglalkozást, ahol a résztvevők megismerkedhettek 1-1 kismesterséggel, hagyományos technikával és újabb kreatív, alkotó tevékenységgel, ezek mesterfogásaival. Célcsoportunkat a kézművesség iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek alkották. Gyermekeknek Ötlettár Kreatív Műhely néven valósítottunk meg alkotó foglalkozásokat, szakköröket. Hétről hétre más-más tematika alapján készültek az ajándék- és dísztárgyak.  Szintén gyermekek számára szerveztünk a nyári időszakban Alkotó napokat, ahol többek között ismerkedtek a peddignádazással, gyertyaöntéssel, varrással is. 

Felnőtt csoportok számára egyrészt olyan alkotó alkalmakat szerveztünk, ahol kicsit kikapcsolódhattak, és természetes alapanyagok felhasználásával különböző lakásdekorációkat készíthettek. Nagy sikert aratott a kosárfonás is. Számtalan kisebb-nagyobb tároló készült az év során vesszőből. 

Fontosnak tartottuk hagyományaink megőrzését, a helyi értékek, köztük a höveji csipke népszerűsítését is. A gyerekeket ösztönöztük az alkotásra, annak érdekében, hogy élmény- és fantáziakultúrájuk, szociális képességeik is fejlődjenek. Projektünk középpontjában a hagyományok ápolása, az alkotó folyamatok támogatása, a tehetséggondozás, a hasznos szabadidő eltöltés, valamint a közösséggé válás előmozdítása volt. 


© 2018 Kézműves termékek, programszervezés. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el